EMNP tisztújítás: nem volt meglepetés

Toró T. Tibort választották az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé szombaton, a II. Országos Küldöttgyűlésen. A 392 érvényes szavazatból 374 volt az igenek száma, 10 küldött nemmel voksolt. Toró ezzel újabb pártelnöki megbízást kapott a kongresszusi küldöttektől, mandátuma két évre szól. Toró T. Tibor egyedüli jelölt volt az elnöki posztra.

Elnökjelölti programbeszédében Toró T. Tibor a prioritások között említette az EMNP szervezeti építésének a folytatását, a romániai magyar társadalom gondjaira választ adó szakpolitikák kidolgozását.

Kijelentette, a román nemzetállami törekvésekkel szemben csakis egységesen fellépve lehet sikeres a közösség. A legfontosabb törésvonalat a bukaresti hatalomhoz való viszonyban, és az ezzel kapcsolatos jövőképben látta.

„Van egy tábor, amelyik a bukaresti kijárásos politika híve. Mi Erdélyben akarunk jövőt építeni” – vélekedett az elnök. Úgy látta, törekedni kell a jövőképek összehangolására, de nem kell bármi áron összehangolni ezeket. A nemzeti autonomista táboron belüli rendteremtést, majd e tábor megerősödését szintén feladatnak tartotta. „Ki kell egyensúlyoznunk az erdélyi magyar politikai viszonyokat. Ha ez megvan, gyerekjáték lesz akcióegységet teremteni” – mondta.

A jövő évi választásokról szólva fontosnak tartotta, hogy valamennyi erdélyi magyar megszerezze a magyar állampolgárságot, és részt vegyen a magyarországi választásokon. Úgy vélte, azt a lehetőséget sem szabad kihagyni, amelyet a 2014-es romániai elnökválasztás kampánya nyújt az erdélyi magyarságnak a román közgondolkozás alakítására. „A világ legtermészetesebb dolgának” találta az EMNP törekvését arra, hogy Tőkés László folytassa munkáját az Európai Parlamentben. Kijelentette, a párt kész összegyűjteni az indulásához szükséges aláírásokat.

Toró T. Tibor elmondta, a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen a közösség újra felfedezte erejét. Úgy vélekedett, a néppártnak a gyakorlatban is a nép pártjává kell válnia. Nem lévén jelen a parlamentben, a közösség erején keresztül kell befolyást gyakorolnia a romániai politikára.

Megválasztása utáni sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor az MTI kérdésére elmondta, ha Románia közigazgatási régióinak a kialakításakor a magyar közösség számára elfogadhatatlan döntés születik, az EMNP lesz az első, amelyik utcára szólítja híveit.

Erdély.ma / MTI

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »