Katari gyorssegély Egyiptomnak

Katar három milliárd dollár értékben fog egyiptomi kötvényeket vásárolni – jelentette be Hamad bin Jasszim al-Thani katari miniszterelnök szerdán egy dohai sajtókonferencián, amelyet egyiptomi kollégájával, Hisam Qandillal közösen tartottak. Kijelentette továbbá, hogy az Egyiptom legfontosabb pénzügyi támogatójaként nyilvántartott Katar semmit sem kér a támogatásért cserébe.

Az egyiptomi miniszterelnök köszönetét fejezte ki Katarnak, hiszen az ország beruházásai jelenleg az összes külföldi befektetés tizennyolc-húsz százalékát teszik ki, írja a Jazeera.

Katar egyébként már korábban bejelentette, hogy segít a gazdaságilag bajba jutott Egyiptomon. Az előző csomag ötmilliárd dollár értékű volt, amelyből egymilliárd dollár vissza nem térítendő támogatást, négymilliárd dollár pedig bankbetéteket takart.

A támogatásokat azért kapja Egyiptom az Öböl-menti államtól, mert nehezen haladnak előre a Nemzetközi Valutaalappal (International Monetary Fund, IMF) folytatott közel ötmilliárd dolláros segélyről szóló tárgyalásai. Egyiptom gazdasága azonban válságban van, ezért szükséges a mielőbbi pénzügyi segítség.

Egyiptomi vezetők azt remélik az IMF hiteltől, hogy helyreállítják az országba vetett befektetői bizalmat, amely 2011-ben, a forradalom kezdetén ingott meg jelentősen. Az egykor jövedelmező idegenforgalmi ágazaton is szeretnének javítani. 

Lorencsics Emese

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »