Tömeges alkoholmérgezés Líbiában

Több százan kerültek kórházba alkoholmérgezés tüneteivel Líbiában. A BBC szerint a páciensek száma szombat óta már elérte a 378-at, míg a Libya Herald már 430-ra becsüli őket, legalább 51-en pedig belehaltak a mérgezésbe. A metanolmérgezés a vesék leállásához, agyvérzéshez, vaksághoz, sőt halálhoz is vezethet, kezelésképpen dialízist alkalmaznak. A kórházak állandó készültségben várják az újabb érintetteket.

A mérgezést egy helyi italfajta, a bokha okozta, amelyet eredetileg fügéből, datolyából vagy szőlőből állítanak elő, de előfordul az is, hogy ipari alkohollal dúsítják az erősebb hatás érdekében. Mivel az alkohol tiltott árucikknek minősül Líbiában, így a fogyasztók csak a feketepiacon juthattak hozzá. A feltételezett értékesítő Tripoli indiai negyedében árulta az italt, a rendőrök még nem találták meg. A helyi termelőkön kívül a bokha érkezhetett Tunéziából, Algériából vagy Máltából is.

Gergely Hanna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »