Kamatot csökkentene az IMF

Christine Lagarde az IMF elnöke újból az európai kamatcsökkentés lehetősége mellett tört lándzsátpénteken Dublinban tartott beszédében. Felettébb érdekes, hogy a csütörtöki EKB kamatdöntő ülésen szóba került a tagok között ez a lehetőség.

Ha néhány ország makroadatára rápillantunk, akkor érthető az igyekezet. A Fitch meg se várta a mai 9 órás olasz GDP adatok (év/év alapon -2,7%, negyedév/negyedév alapon -0,9% a várakozás) publikálását, hanemegyből BBB pluszra vágta vissza az ország adósbesorolását még pénteken – ráadásul negatív kilátást helyezett érvénybe. Elsősorban a választások eredménye után körvonalazódó „harmadikutas politika” veszélyeire hívta fel a figyelmet. Az eddigiekben várt 125%-os GDP arányos államadósság ráadásul a frissített modellek szerint 130%-ra fog nőni év végére. Ez nem túl jó előjel a longosoknak.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »