Magyar résztvevő az EU gyógyszerkutatási konzorciumában

Magyar cég szállít szoftvert az Európai Unió újonnan létrehozott, innovatív gyógyszerkutatási platformja, a European Lead Factory (ELF) számára.

Az idén januárban létrehozott, 30 nemzetközi résztvevőből – neves, gyógyszeripari nagyvállalatok mellett kis- és közepes cégekből (kkv), valamint egyetemekből, kutatóintézetekből – álló konzorcium egyetlen magyar tagja a magántulajdonban lévő ChemAxon Kft. 

Az ELF által megvalósítandó, 196 millió eurós összköltségvetésű kutatási program az európai gyógyszeripar versenyképességének javítását, a gyógyszerfejlesztés folyamatának gyorsítását és biztonságosabb, hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését tűzte ki céljául. A projekt egyrészt az EU 7. keretprogramjának támogatásával, másrészt a résztvevők nem anyagi hozzájárulásával valósul meg.

A ppp (public-private partnership) együttműködés eredményeképpen a konzorcium létrehoz egy félmillió molekulát tartalmazó új vegyületkönyvtárt, részben a gyógyszeripari nagyvállalatok által biztosított kismolekula-adatbázis, részben a résztvevő kkv-k és felsőoktatási intézmények által újonnan szintetizált vegyületek segítségével. Ez a tudásbázis valamennyi résztvevő, továbbá közintézmények számára lesz elérhető. 

A ChemAxon saját szoftverkomponenseinek felhasználásával fejleszt ki egy úgynevezett crowd-sourcing (közösségi ötletbörze) kezdeményezést támogató portált, amelyen keresztül a résztvevők hozzáférnek az adatbázishoz. Ezen belül a ChemAxon szoftvercsomagja támogatja majd a vegyület-előállítási javaslatok tudományos értékelését.

A kémiai szoftvereket fejlesztő magyar cég egy uniós pályázat nyerteseként került be a projektbe. A társaság neve nem ismeretlen a gyógyszeriparban, számos vállalat használja a szoftvereit. A vegyületek kémiai-fizikai tulajdonságainak elemzésére alkalmas programokat a gyógyszerkutatás mellett más területeken, egyebek közt az agrár-, a textil- vagy az élelmiszeriparban, továbbá oktatási célra is alkalmazzák.  

ChemAxon Kft.-t 1998-ban alapították. Az elektronikus céginformációs rendszer adatai szerint a társaság a 2011-es évet 1,14 milliárd forint árbevétel mellett 279 millió forint adózás utáni eredménnyel zárta, az előző évi 625 millió forint árbevétel és 18 millió forint nyereség után.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »