Kerry Jordániával kezdett

John Kerry, újonnan megválasztott amerikai külügyminiszter diplomáciai látogatáson fogadta Nasser Judeh, jordániai külügyminisztert. A megbeszélésen több fontos ügyről is tárgyaltak. Ezek közül az egyik a nemrégiben megtartott jordániai választás volt, melyen több visszaélés is történt. Azonban a jordániai vezetés biztosította Amerikát arról, hogy a nehézségek ellenére is folytatja reformfolyamatát. Így tehát Kerry kijelentette, hogy üdvözlik a jordániai választás eredményét.

A másik téma, mely szóba került a tárgyaláson Szíria kérdése volt. Jordániának a szíriai menekültekkel összefüggésben komoly humanitárius problémákkal kell szembenéznie. Az országban közel 360 ezer szíriai menekült van, akik közül csupán 90 ezret tudnak menekülttáborokban elszállásolni, a többieket jordániai családoknál szállásolták el.

A harmadik téma, mely alapján képezte a megbeszélésnek az izraeli-palesztin konfliktus volt. Kerry kifejezte, hogy fontos Amerika számára a probléma megoldása, és a stabilitás megteremtése. A sajtótájékoztatón még szóba kerültek az észak-koreai események is, melynek kapcsán Kerry elmondta, hogy Amerika elítéli az atomkísérletet, mivel ezzel Észak-Korea megsértette a rá vonatkozó ENSZ BT határozatokat.

Gregovszki Judit

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »