Véget ért az egynapos ostrom Eritreában

Hétfőn mintegy száz frissen sorozott, fiatal eritreai katona tankokkal felszerelkezve körbevette, majd megszállta a tájékoztatásügyi minisztériumot. Céljuk az volt, hogy az állami televízió igazgatója olvassa be a politikai foglyok szabadon engedését követelő felhívásukat. A részletek még mindig zavarosak, annyit lehet tudni, hogy miután eleget tettek a kérésnek, a rádió és televízió beszüntette a sugárzást, majd a katonák megadták magukat. Az USA-ban működő ellenzéki portál, az awate.com információi szerint nem tudni, mi történt ezután a katonákkal.

Az eritreai helyzetről nehéz független híreket kapni, mert a kormányzat korlátozza a külföldi médiumok munkáját, így általában csak diplomáciai forrásokon keresztül kiszivárogtatott hírek alapján lehet feltérképezni az eseményeket. Éppen ezért a kormány megtehette és megteheti, hogy a hivatalos álláspont szerint nem történt semmi. Ahogy Araya Desta, Eritrea ENSZ-képviselője fogalmazott: „nincs probléma, minden csendes, minden meg lesz oldva, minden rendben van”.

Úgy tűnik, a katonák célja nem a már húsz éve, a függetlenség kivívása óta regnáló elnök, Isaias Afewrki megdöntése volt, lövések sem dördültek. Salem Solomon amerikai-eritreai újságíró rávilágított: az elnök valódi ellenzéke nem országon belül, hanem külföldön található, így semmi okunk nincs feltételezni, hogy Afewrkit szerették volna megpuccsolni.

Az ENSZ számításai szerint az országban 5-10 ezer embert tartanak fogva politikai okokból. Emberjogi csoportok szerint gyakoriak az ellenük elkövetett kínzások és kivégzések.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »