Az amerikaiak támogatják a fegyvertartás szigorítását

A legtöbb amerikai támogatja az új, szigorúbb fegyversviselési szabályok bevezetését az erőszak visszaszorítása érdekében – derült ki a Washington Post és az ABC News legújabb közös kutatásából. A szigorítás értelmében minden iskolában fegyveres őröket alkalmaznának annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg a közelmúlt tragédiái; valamint tilos lenne a rohamfegyverek birtoklása. Utóbbi intézkedést a megkérdezettek 58 százaléka támogatná – írja a Washington Post.

A felmérés során megkérdezettek 52 százaléka válaszolta azt, hogy a Newtownban történt események hatására még inkább helyesli fegyvertartás szigorítását; mindössze a válaszadók öt százaléka gondolta úgy, hogy nincs szükség a további, törvényben foglalt korlátozásra. Nem csak az állampolgárok igényelnék azonban a szigorúbb törvényeket: Obama a newtowni mészárlást követően – ahol 26 ember, köztük 20 gyermek vesztette életét – ígéretet tett arra, hogy széleskörű korlátozó reformot fogadtat majd el.

Számos kongresszusi republikánus és demokrata képviselő is ellenzi azonban az olyan új intézkedéseket, mint például a rohamfegyverek betiltása. Obama viszont egyelőre nem árulta el, hogyan állítja majd saját oldalára a tiltakozókat. „Nem a politikai játszmák miatt aggódom, hanem azt teszem, aminek értelme van és ami működik” – mondta el az elnök.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »