Cirill betűs feliratokra cserélik a latint az újvidéki buszokon

„A cirill írásmódhoz való visszatérés fontos lépés a város kultúrájának, hagyományának és lelkének megőrzése érdekében.”

Az újvidéki hatóság úgy döntött, hogy a városi buszok irányjelző feliratait latin betűsről cirill betűsre váltják. Arra hivatkoznak, hogy nagyon fontos a cirill betűkhöz való visszatérés a vajdasági székvárosban.

Az irányjelző feliratok írásmódjának megváltozása alkalmából Borko Ilić (DSS) újvidéki polgármester-helyettes elmondta, hogy a tömegközlekedési vállalat (GSP) így járul hozzá a cirill írásmód visszahozásához Újvidék utcáira.

„A cirill írásmódhoz való visszatérés fontos lépés a város kultúrájának, hagyományának és lelkének megőrzése érdekében, és feltételezem, hogy érdekes lesz a turisták számára is, akik tavaly nagy számban látogattak el hozzánk”, mondta Borko Ilić, valamint hozzátette még, hogy a változás nem jelent majd problémát azon külföldiek számára sem, akik nem ismerik a cirill betűs írásmódot, ugyanis a buszok számozva vannak.

Milan Balać, a GSP igazgatójának és a DSS tagjának elmondása szerint az eljárás technikai része a következő két napban befejeződik a 200 beépített irányjelzővel rendelkező járműben.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »