Zsugorodik a vajdasági közigazgatás

A tartományi kormány az elmúlt évben 10 százalékkal faragta le a vajdasági közigazgatásban dolgozók számát, vagyis 139 hivatalnokkal kevesebb dolgozik ma az adminisztrációban, mint egy évvel korábban – jelentette be Bojan Pajtić tartományi kormányfő.

– Példát mutattunk az államnak, hogy keményebben kell dolgozni a közszektorban történő megtakarításokon – mondta a tartományi kormányfő.

Mint megjegyezte, a tartományi adminisztráció átszervezésével 160 millió dináros megtakarítást sikerült elérni, amelyet a termelésbe, a fejlesztésekbe, a gazdaságra és a mezőgazdaságra fordítanak. Szavai szerint a közszférában mindig lehetőség adódik takarékosságra, a tartomány pedig az új illetékességek átvételénél az ésszerűség elvét követve nem vesz fel új munkaerőt, hanem a már meglévőket alkalmazza.

– A tartományi kormány, annak ellenére, hogy egy év alatt közel 150 új illetékességet vett át az államtól, nemhogy felduzzasztotta volna az adminisztrációt, hanem lefaragta azt – szögezte le Pajtić.

Végezetül megjegyezte, hogy az illetékességek átvételének kezdetekor a vajdasági kormány ígéretet tett arra, hogy az illetékességek átvétele nem növeli meg az adminisztrációt, s ezt az ígéretet nemcsak betartották, hanem a létszámcsökkentésekkel túl is szárnyalták.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »