Újabb szír katonai vezető állt át a felkelőkhöz

Abdel-Azíz Dzsászim as-Salal, a szíriai katonai rendőrség vezetője december 26-án, a Youtube-on jelentette be, hogy átáll a felkelőkhöz.

A mindössze egyperces videóban bemutatkozik, megindokolja, hogy miért nem hajlandó tovább szolgálni a szír kormányt, majd az „éljen Szíria szabadon és tisztán!” jelszóval búcsúzik. A tábornok nyilatkozatában elmondja, hogy a nemzeti hadsereg már nem az ország védelmét látja el, hanem átalakult randalírozó és pusztító csoportokká, amelyek a fegyvertelen szíriai népet mészárolják. A szír biztonsági erők megerősítették a dezertálást, de igyekeztek csökkenteni annak jelentőségét.

Utoljára a hadsereg Raqqában, egy észak-szíriai tartományban szállt szembe a felkelőkkel. A nem hivatalos információk szerint a bombázásban húsz civil halt meg, köztük nyolc gyerek. A több mint másfél éve tartó polgárháború áldozatainak száma az ellenállók számításai alapján már elérte a 41 ezret.

A BBC szerint a volt altábornagy már Törökországból támogatja az ellenállást.

Gergely Hanna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »