Csatáry-ügy: a szlovák főügyészség megerősítette a tanúról szóló hírt

Megerősítette a szlovák főügyészség, hogy a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László ügyében egy olyan tanút találtak a szlovák hatóságok, akinek érdemi információi lehetnek az ügyben.

A szlovák főügyészség már novemberben eleget tett a magyar hatóságok ezzel kapcsolatos jogsegélykérelmének – mondta az MTI-nek Vladimíra Gedrová, a szervezet szóvivője csütörtökön.

„A főügyészség arról tájékoztatta a magyar felet, hogy sikerült azonosítani egy olyan személyt, aki tanúként az üggyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezhet” – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette: tekintettel az ügy jelenlegi állására és a tanú személyiségi jogainak védelmére, az illetőről további információt nem adnak ki.

A Kossuth Rádió kedd esti Krónikájában azt közölték, hogy a szlovák rendőrség olyan koronatanút talált Csatáry László ügyében, aki túlélte az 1944-es kassai deportálásokat, és pontos információi lehetnek az akkori rendőrparancsnok tevékenységéről.

A tanú mielőbbi kihallgatása érdekében a Fővárosi Főügyészség soron kívüli jogsegély-kérelemmel fordult Szlovákiához. Erről a jogsegélykérelemről még csak a sajtóból értesültek, de amint megérkezik hozzájuk, természetesen válaszolnak rá – mondta Vladimíra Gedrová.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »