A románok akkor fogják megérteni az autonómia ügyét, amikor a Bánság, Dobrudzsa, Moldva is követelni fogja a területi autonómiát – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő. Az EP-képviselő szerint az ezekben a román többségű történelmi régiókban élő embereken még mindig nacionalista szemüveg van, és azért utasítják el zsigerileg az autonómiának még a gondolatát is, mert a magyarok kérik. Szerinte ez változni fog, hiszen előbb-utóbb maguk a románok is kiszámolják, hogy a központosított nemzetállam túl drága, fenntarthatatlan, és nem kifizetődő, vagyis nem a javukra szolgál. Hozzátette: az Európai Unió a kulturális sokszínűséget, valamint a többnyelvűséget értéknek tekinti, ezért ma már nem lehet a kizárólagos nemzetállami szemlélet alapján tagadni vagy elnyomni a kisebbségben élő nemzeti közösségeket. Tőkés szerint a baszkok és a katalánok nem csupán a nemzeti önazonosság talaján állva törekednek a függetlenségre, nyomós gazdasági érveket is fel tudnak sorakoztatni igazuk mellett, leginkább talán azt, hogy az autonóm régiók sokkal kevésbé sínylették meg a gazdasági válságot, mint a központosított kormányzat alá rendelt tartományok. Hozzátette, ezért jutott az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási stratégiája megalkotása során arra, hogy Románia számára a föderalizmus, vagyis az önálló régiók önkormányzatainak szövetsége a megoldás. Az EP-képviselő a vasárnapi parlamenti választások kapcsán kijelentette, ha a magyarok elegendően elmennek szavazni, akkor történelmi esély nyílhat arra, hogy két magyar párt is helyet kapjon a törvényhozó testületben. Megállapította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) biztos parlamenti pártként már a kormányzásra készülődik és Tőkés szerint úgy üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül a kormányzó Szociál-liberális Szövetséggel (USL), mintha máris lefutott meccs lenne a vasárnapi választás. „Nekem az a félelmem, hogy ha nyernek, akkor ugyanazok, ugyanott, ugyanúgy folytatják december 9. után, ezért kell az EMNP-nek is bejutnia a parlamentbe, mert valakinek Erdély és az erdélyi magyarság autonómiáját is képviselnie kell Bukarestben” – mondta Tőkés László.
autonómia Erdély Kárpát-medence Románia tőkés lászló
Friss hírek
Tartja vezető pozícióját a Toyota Magyarországon
A magyarországi újautó-piac az idén felpezsdült, 38,3 százalékkal bővültek a magánvásárlások, 44 652 autót vettek meg magánszemélyek. A Toyota 13.785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését.
Read More »Újabb villámárvíz volt Nepálban
Nepálban kilenc nappal ezelőtt gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, most vasárnap pedig egy földcsuszamlás miatt alakult ki újabb villámárvíz.
Read More »Leállítják Donald Trump közpénzből finanszírozott reklámjait
Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy töröljék az összes fennmaradó televíziós reklámot, amelyeket adófizetői pénzből – több millió dollár értékben – fizettek ki Donald Trump politikai üzenetének népszerűsítése céljából.
Read More »2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben
Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.
Read More »149 helyett 44 milliárd forintba fog kerülni az M6-os üzemeltetése
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.