Vegyes képet mutattak az amerikai indexek piaczárás után. A Dow és az S&P500-as index minimális pluszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq az Apple esésének köszönhetően mínuszokat volt kénytelen elkönyvelni. Az iPhone 5 gyengébb értékesítési számai és a halálkeresztnek nevezett technikai formáció (50 napos mozgóátlag keresztezi a 200 napost) is közrejátszhatott abban, hogy a befektetők kiszórták az eddig istenített részvényt a portfoliókból. Egy kis örömre adott okot az ISM szolgáltatóipari indexének novemberi teljesítménye, hiszen a várt 53,7 pont helyett 54,7 pontra emelkedett.
Ma reggel eurózóna GDP-vel ébredünk, a harmadik negyedéves adat a várakozások szerint -0,6% lehet. Tea időben kamat meghatározó ülést tartanak Angliában. Az angol jegybank (BOE) minden bizonnyal 0,5%-on tartja az irányadó rátát és meghosszabbítja a jelenleg 375 milliárd fontos eszközvásárlási programját is. A délután folyamán német és brit ipari termelési adat valamint amerikai munkaerő-piaciadat érkezik.
A Mikulás úgy látszik, hogy hajnalban üres puttonnyal érkezett, hiszen csak egy újabb görög leminősítést hozott. Az Standard & Poor’s „CCC”-re csökkentette az ország hosszúlejáratú hitelbesorolását. A tőzsdei nyitás során zöld gyertyákra számítunk.