De ki az a Brian Schweitzer?

Brian Schweitzer montanai kormányzó nevét leginkább még csak saját államában ismerik, de komoly politikai eredményei tükrében ez könnyen megváltozhat a közeljövőben. A Washington Post egy friss cikkében a 2016-os elnökválasztás lehetséges demokrata jelöltjeként aposztrofálta a politikust, akinek 2013 januárjában jár le kormányzói mandátuma. Schweitzer hivatali ideje alatt sikeresen stabilizálta Montana gazdaságát, miközben a legtöbb állam recesszióval küzdött az utóbbi években. A demokrata kormányzó a vétó egészen egyedi módját választotta, amikor az általa ellenzett republikánus törvényjavaslatokra egy izzó billogvassal égette rá a „veto” szócskát.

Ez az a két tulajdonság, melyet Schweitzer kitűnően képes ötvözni: látványos, az állampolgárok figyelmét felkeltő akciókat visz véghez, miközben a háttérben komoly szakértelem és munkabírás jellemzi. A kormányzó még nem döntött arról, mihez kezd a jövőben, de egy korábbi nyilatkozata szerint „ahhoz nem elég ostoba, hogy a Képviselőházba vágyódjon, a Szenátushoz pedig nem elég szenilis”. Annyi bizonyos, a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelem egyelőre nagy falatnak tűnhet Schweitzer számára, azonban 2016-ig még van ideje felzárkózni a „nagyokhoz”.

Szabó Dániel

Friss hírek