Folytatódhat a pedagógussztrájk

Az oktatásügyi szakszervezetekre újabb tárgyalások várnak a kormnyfővel és a miniszterekkel. Robert Ficoval várhatóan már hétfőn találkoznak. Amennyiben nem sikerül dűlőre jutniuk szerdáig, folytatódhat a sztrájk.

A szakszervezetek, amelyek a tíz százalékos béremelést határozták meg egyik követelésükként, a csütörtöki tárgyaláson már felvetették, hogy talán ennél kevesebbel is beérik. Konkrét százalékot azonban nem említettek.

Pavel Ondek szombaton is hangsúlyozta, hogy amennyiben szerdáig nem születik megegyezés, folytatódik a sztrájk.

A csütörtöki tárgyaláson újabb javaslatok merültek fel, amelyeknek megtárgyalására hétfőig kért időt a kormány. A szükséges pénzt az iskolaügyben és az önkormányzatoknál keresik. Fico e célból pénteken találkozott a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségével, annak elnöke, Jozef Dvonč viszont kizártnak tartja, hogy az önkormányzatok tudnák finanszírozni a tanárok béremelését.

Ondek szombaton egy Dušan Čaplovič-csal folytatott vita során megemlítette, úgy tudja, hogy az önkormányzatok tavaly 28 millió eurót nem fizettek ki az oktatásügyi alkalmazottaknak, amiből finanszírozható volna a béremelés. Čaplovič is beismerte, hogy pedagógusonként 100 euróval kevesebbet fordítottak tavaly az oktatásügyre, mint azt a költségvetésben meghatározták.

parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »