Szíria eltűnt az internetről

A Renesys kutatóintézet jelentése szerint csütörtökön, magyar idő szerint 11 óra 26 perckor megszűnt az internetkapcsolat Szíria és a világ között. A hírt később egy másik web-figyelő szolgáltató, az Akamai is megerősítette. Damaszkuszban és környékén az AP szerint a mobilhálózat is elérhetetlenné vált.

Az Akamai szerint teljesen megszűnt az internet-összeköttetés Szíria és a világ többi része között, ami „nem kis bravúr” a szírek részéről. A leállítás komoly következményekkel járhat mind gazdasági, mind nemzetbiztonsági szempontból, valamint hatással lehet az elmúlt évben megkezdődött felkelésre is. 

Több nagyon fontos kérdés is felmerülhet az internet teljes zárolása kapcsán. Egyrészt az, hogy ki rendelkezik akkora képességgel, hogy ilyen gyorsan és széleskörűen lekapcsolja az internetet, valamint hogy mi lehetett az indoka. A legnagyobb gond azonban az, hogy nem lehet tudni, mi történik most az országban.

Bár nincs megerősítve, az internet teljes lekapcsolása nagy valószínűséggel Basar al-Asszád rezsimjének műve, akik így próbálják kontrollálni a felkelők által a világ felé küldött információkat. A vezetés sikerrel járt: Szíriát teljesen eltűntették az internetről. A szír kormány egyelőre nem vállalt felelősséget a történtekért, így az is lehetséges, hogy egy másik szervezet áll a háttérben.

Lorencsics Emese

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »