Obama kész Oroszországba látogatni

Barack Obama amerikai elnök kész Oroszországba látogatni, s ezt közölte is telefonon Vlagyimir Putyin orosz államfővel – jelentette szerdán a The Washington Post internetes oldala orosz hírügynökségekre hivatkozva.

Ezek beszámolói szerint az orosz elnök kedden felhívta az amerikait, hogy gratuláljon neki újraválasztásához.

Obama megerősítette, hogy kész egy megbeszélt időpontban Oroszországba látogatni – idézte a RIA Novosztyi hírügynökség Putyin szóvivőjét, Dmitrij Peskovot.

Barack Obama 2009-ben már járt elnökként Oroszországban. Vendéglátója az akkor az államfői posztot betöltő Dmitrij Medvegyev jelenlegi miniszterelnök volt.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »