Az OECD előrejelzése szerint a szlovák gazdaság 2060-ra tud felfejlődni arra a szintre, melyen Franciaország áll. A cseh mutatók ugyanakkor el fognak húzni a szlovákiai fejlődés mellett.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet kimutatása szerint a szlovákiai gazdaság már most néhány nyugati állam nyomában van. Először Portugáliát sikerülhet lehagyni, ugyanis a szlovák gazdaság egy lakosra átszámítva 600 euróval többet termel. Ez az első olyan alkalom, mikor sikerült megelőzni egy olyan uniós tagállamot, mely a szlovák belépés idején is az együttműködés része volt. A görög gazdaság beéréséhez további egy év kell.
Amennyiben az OECD prognózisa beválik, a sorban 2030-ban következik Olaszoszág, vagy éppen Izrael, harminc év múlva kellene beérni a spanyol gazdaságot. Abban az időben Szlovákia az eurozóna egy lakosra számított bruttó nemzeti össztermékének átlagát tekintve 85 százalékon lesz – jelenleg ez az arány a hetvenet sem éri el.
A cseh gazdaság ugyanakkor jobban teljesít majd az elvárások szerint a szlováknál is, a szakadék nem szűkülni, hanem mélyülni fog a két ország között. A prognózis szerint 2060-ra az osztrák, koreai, vagy éppen ír színvonalon lesz a cseh gazdaság. Ötven éves távlatban a jóslatok szerint Norvégia számít majd a legfejlettebnek, majd az Egyesült Államok, Svájc és Ausztrália következhet, miközben Kína és India rohamléptekkel felzárkózik a fejlett országok közé.