Via Nova Baráti Körök alakulnak

A Via Nova Ifjúsági Csoport Országos Tanácsa Gútán ülésezett. A tanácskozás házigazdájaként Szokol Dezső, a helyi magánszakközépiskola alapítója üdvözölte a fiatalokat. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke is köszöntötte az országos testület ülésének résztvevőit.

Módosították az ifjúsági csoport szervezési és működési szabályzatát, mely szerint „a Via Nova ICS önálló polgári társulás, mely az alapszabályában lefektetett célkitűzésekkel összhangban köt együttműködést civil szervezetekkel és az etnikai elv alapján működő politikai pártokkal, valamint politikai pártok platformjaival”.

Az ifjúsági csoportnak 35 éves korig lehetnek „rendes” tagjai, ám az ennél idősebb személyeknek is lehetőségük van aktívan részt venni a Via Nova ICS tevékenységében. „Via Nova Baráti Körök alakulnak. A Baráti Körök öntevékeny és véleményformáló csoportok, melyek tagja lehet minden természetes személy, aki elmúlt 35 éves és egyetért a Via Nova ICS célkitűzéseivel. Várunk minden szimpatizánst és támogatót korhatár nélkül! Ifik vagyunk, de tenni akarunk. Ehhez pedig nyitnunk kell. Nyitni mindenki irányába, aki felelősséget visel közösségünkért, és egy boldogabb jövőt mer álmodni a felvidéki magyarság számára” – tájékoztatott az országos tanács üléséről Gubík László, a Via Nova ICS elnöke.

Személyi jelelgű döntés is született, régiós (Nyitra) alelnökké választották Kovács Péter lévai járási elnököt.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »