Magyar alelnöke lehet a szlovák pártnak

Valószínűleg csak két alelnöke lesz majd Daniel Lipšic Új Többségének. Ha igazak a hírek, az egyik közülük Grendel Gábor lesz.

Az új párt vasárnap tartja alapító közgyűlését Kassán, ahol elfogadják az alapszabályt és megválasztják a vezetőséget. A Sme napilap információi szerint Lipšic mellett alelnökként Jana Žitňanská és Grendel Gábor tevékenykedhet majd. Mindketten a Markíza televízió szerkesztői voltak korábban, Žitňanská később a parlamentbe került a KDH színeiben, Grendel pedig Lipšic szóvivője volt a belügyminisztériumban.

Lipšic egyelőre nem akarta megerősíteni a lap értesüléseit, míg őt magát meg nem választják a kongresszuson.

Grendel a napilapnak úgy nyilatkozott, készen áll a nagypolitikára, az Új Többséget pedig posztjától függetlenül támogatni fogja. „Újságíróként több mint tíz évet foglalkoztam politikával, az utóbbi két év a belügyminisztériumban pedig már a nagypolitika része volt” – magyarázta.

A pártvezetést körülbelül 300 szimpatizáns választja meg a közgyűlésen, ők aztán formálisan a párt tagjaivá válnak. A küldötteket Lipšic választotta ki munkatársaival, mikor az egyes régiókat látogatták meg. Lipšic elmondása szerint nem voltak feltételek, csupán az, hogy a szimpatizánsok értsenek egyet a párt víziójával.

Nem támasztottak olyan feltételt sem, mint az SaS, hogy az új tagok nem lehettek a kommunista párt tagjai. „Ez nincs az alapszabályban sem, ám az alapító tagok közül senki nem volt a kommunista párt tagja” – mondta Lipšic.

Hozzátette: nem fognak korlátokat támasztani, mivel tömegmozgalmat szeretnének maguk köré. Bevezetik a regisztrált szimpatizáns intézményét is, ezek a szimpatizánsok részt vehetnek a belső jelöltválasztásokon az egyes posztokra.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »