Negyvenhárom másodperc alatt döntöttek az elnökjelöltekről

Megérkeztek az első szavazatok: a New Hampshire-i Dixville Notch-ban leadott voksok alapján döntetlen az állás.

A 2012-es amerikai elnökválasztás első szavazatait a New Hampshire állambeli Dixville Notch településen adták le, helyi idő szerint éjfél után egy perccel – írja a CNN.com. A részvételi arány 100 százalékos volt. A kis falucska az elsők között van, amelyek leadják szavazatukat az elnökválasztás napján – ez a hagyomány még 1960-ban kezdődött.

A CNN tudósítása szerint 10 szavazó adta le voksát nem sokkal éjfél után. A településen a regisztrált szavazók között két demokrata és három republikánus, valamint öt független szavazó volt. Az eredmény azonban meglepően – a szavazatszámláló bizottság elnöke szerint eddig még nem tapasztalt módon – alakult: döntetlen lett. Barack Obama és Mitt Romney is öt-öt szavazatot kapott.

A volsoklás 43 másodpercig, az egész procedúra a szavazatok leadásával és megszámlálásával együtt mindössze néhány percig tartott. A Dixville Notch-i szavazás döntetlen eredménye szinte egy az egyben leképezi az országos előrejelzéseket.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »