Eddig nem hallott dilemmáról mesél a jegybanki jegyzőkönyv

Eddig nem hallott dilemmákról szólt a Fed, azaz az amerikai jegybank szeptemberi ülésének jegyzőkönyve. Abban minden tanácstag egyetértett, hogy van tere a további monetáris élénkítésnek (QE3), azonban a kommunikáció és a hitelesség szempontjából egzakt mércét akartak adni a befektetők kezébe. Nem hivatalos itinernek a 7/3 mondható, azaz a program a 7%-os munkanélküliségi ráta eléréséig tart, azonban az infláció 3% fölé szaladása megálljt parancsolhat a programnak.

A korábbi tervek szerint havonta 40 milliárd dollárnyi jelzálogpiachoz kötődő eszközt vásárol pluszban a Fed, emellett életben marad a havi 45 milliárd dollárra rúgó kötvénycsere-program is.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »