Halálos fenyegetés a keresztényeknek

Az elmúlt hetekben újabb támadások érték a Sínai-félszigeten élő egyiptomi kopt keresztény közösséget. Iszlamista fegyveresek egy keresztény vallású állampolgár tulajdonában lévő boltot lőttek szét. Az esetben ugyan senki nem sérült meg, több család is a költözés mellett döntött a halálos fenyegetéseket tartalmazó röplapok miatt. Elemzők szerint a támadók közeli kapcsolatban állhatnak az al-Kaidával.

A miniszterelnök, Hisham Kandil ellenezte az állami MENA hírügynökségnek adott interjújában a keresztények költözését, ugyanakkor elmondása szerint senki nem kényszerítette őket. A kairói Emberi Jogok Nemzeti Tanácsa megállapította, hogy a fenyegetések igenis a Rafahban élő kopt keresztény közösségnek szóltak. Az ország elnöke, Mohamed Murszí az eseményekre reagálva kijelentette, hogy a kisebbségi csoportnak nincs oka a félelemre és visszaköltözhetnek otthonukba, a biztonsági erők mindenáron meg fogják védeni őket.

Hoszni Mubarak, Egyiptom volt diktátorának bukása óta több támadás érte a keresztény kisebbséget, de okkal gondolhatjuk, hogy ez az eset a Mohamed prófétát gúnyoló film miatt történt. Mivel annak készítője egyiptomi kopt kereszténynek vallja magát, könnyen meglehet így akar bosszút állni a szélsőséges iszlamista csoport.

Kántor Adrienn

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »