Szomália nem nyugszik az elnökváltás ellenére sem

Rendkívül komoly és egész Szomália jövőjét meghatározó változásokon megy keresztül az afrikai ország, miután Hassan Sheikh Mohamud személyében egy megbecsült egyetemi tanár és egyben civil aktivista lett az elnök. Ezzel Szomália egyértelműen jelezte, hogy radikális változásokra van szüksége az országnak és a benne élőknek mind politikai, mind gazdasági, mind pedig társadalmi téren. 

Legfontosabb dolga kétségkívül a biztonság megteremtése lesz, ez azonban nem egyszerű feladat. Az Afrikai Unió csapatai az elmúlt hónapokban sikeresen szorították vissza az iszlamista milicistákat, azonban az öngyilkos merényletek és robbantások továbbra is rengeteg ártatlan életet követelnek. Csupán két nappal a választások után az al-Shabaab terroristái magát az új elnököt kísérelték meg megölni, aki azonban szerencsésen megmenekült a sajtótájékoztatója alatt ferobbantott bombatámadás elől. A terrorszervezet szóvivője kijelentette, mindaddig folytatni fogják a robbantásokat és merényleteket, amíg az Afrikai Unió csapatai ki nem vonulnak Szomáliából.

Ennek nyomán néhány napja 15 embert ölt meg két öngyilkos merénylő, amikor pokolgépet robbantottak egy Mogadishu belvárosában lévő étteremben. A halottak között három szomáliai újságíró is van. Ezt követően ismeretlen tettesek megölték Mustaf Haji Mohamed parlamenti képviselőt is, aki az elnökváltás utáni első politikai áldozat.

Stemler Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »