Nagyon elszállt a költségvetési hiány

A Der Spiegel című német lap szállította a legfrissebb sztorikat a hétvégén: az értesüléseik szerint az európai mentőcsónak, az ESM-alap tűzerejét a korábbi terveknek megfelelően 500 milliárd euróról 2000 milliárd euróra bővítenék, a pontos részletek azonban még nem ismertek. Annyi bizonyos, hogy 2 héten belül indítanák az alapot, de a finnek továbbra is ágálnak sztori ellen.

Másik érdekesség, hogy a trojka még nem publikált információ szerint a görögök idén az első nyolc hónapot nem a hivatalosan közzétett 12,5 milliárd eurós hiánnyal, hanem laza 20 milliárd euró deficittel zárták, miközben továbbra sem látni a talpra állás esélyét a mediterrán régióban. Továbbra sem számolunk azzal, hogy szétesne az eurózóna, ám az indiánnyárral együtt a tavaszi-nyári slágerek is visszatértek a parkettekre.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »