Vajdaság a tulajdonjogi törvény változtatására készül

A tartományi kormány a tulajdonjogi törvény megváltoztatásának és kiegészítésének javaslatát készíti elő, mert nem elégedett a vagyonvisszaszármaztatás menetével, jelentette be a tartományi szervek közös szolgálatának vezetője, Marko Radosavljević.

A módosításokkal azt fogják kezdeményezni, hogy Vajdaságnak automatikusan származtassák vissza azt a vagyont, amelyet 1996-ban az akkoriban meghozott, a köztársasági tulajdonban lévő eszközökről rendelkező törvény értelmében elvettek tőle, írja a Dnevnik.

A tartományi közigazgatásban azt nyilatkozták, hogy a kezdeményezést a visszaszármaztatásra való jog nehézkes érvényesítése miatt készítik elő, mivel Vajdaságot eddig a 220 nyilvántartott objektum közül eddig mindössze 22 esetében jelölték meg tulajdonosként.

Az ingatlannyilvántartásban már hónapok óta halogatják a tartományi kormány és egyéb, újvidéki székhelyű tartományi épület átírását.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »