Váratlan bejelentést tett a jegybankelnök

Mario Draghi, az EKB elnöke váratlanul lemondta részvételét a pénteken kezdődő amerikai Jackson Hole-i konferencián, elfoglaltságaira hivatkozva. Utóbbiból bőven lehet, hiszen a várakozások szerint folynak az EKB újabb kötvénypiaci beavatkozásának előkészületei, melyről a szeptember 6-i kamatdöntő ülés után jöhetnek bővebb információk. Valószínűleg az is szerepet játszott, hogy az elnök lemondta részvételét a fontos monetáris politikai eseményen, hogy már nem akar semmi spekulációra alapot adó beszédet tenni, így inkább szeptember 6-ig háttérbe vonul.

Egy EKB kormányzótanács tag azonban tegnapi nyilatkozatával némi betekintést engedett a színfalak mögé, megerősítve a piaci várakozásokat. Szerinte nem lesz semmiféle hozamcél, a központi bank maga dönt beavatkozik-e a kötvénypiacon vagy sem, és ha igen, mikor és milyen mértékben. Hozzátette viszont, hogy az EKB csak az európai mentőalapok (EFSF, ESM) akcióival párhuzamosan cselekszik, és csupán rövid kötvényeket vásárol. A tanácstag szerint a segítségért a kormányoknak kötelességet kell majd vállalniuk a gazdasági reformok terén. Elmondta, hogy az EKB nem lép túl hatáskörén és nem fog államokat finanszírozni, utalva arra, hogy a beavatkozás kizárólag a másodpiacon történhet.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »