Lengyelország visszahívta egyik ukrajnai főkonzulátusának összes munkatársát

Lengyelország visszahívta az ukrajnai Luckban működő főkonzulátusának összes diplomatáját – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Varsóban a lengyel külügyminisztérium egyik képviselője.

Miroslaw Gajewski, a konzuli főosztály vezetője elmondta, hogy a minisztérium szakértői a napokban ellenőrzött lucki főkonzulátus vízumkiadási eljárásaiban számos szabálytalanságot tártak fel. Marcin Bosacki külügyi szóvivő arról tájékoztatta a lengyel médiát, hogy az Ukrajnából visszahívott külügyi képviselők többsége automatikusan elvesztette külügyminisztériumi állását is, de a főkonzul ügyében – aki a szabálytalanságokért nem felel, de nem felügyelte kellőképpen beosztottainak munkáját – még nem született döntés.

A Gazeta Polska Codziennie című napilap augusztus elején arról tájékoztatta a lengyel közvéleményt, hogy a lucki főkonzulátuson egy szervezett csoport működik, amely egyebek között illegálisan adott ki vízumokat többek között prostituáltaknak.

A tárca a honlapján olvasható pénteki közleményében sajnálatát fejezte ki néhány munkatársának tevékenységéért, amely ártott a lengyel külügyminisztérium és a „keleti szomszédok iránt barátságos” lengyel külpolitika hírnevének.

A lucki lengyel konzulátus évente mintegy 100 ezer vízumot ad ki.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »