Bővül a Csendes-óceáni Szövetség?

A Csendes-óceáni Szövetség (Alianza del Pacífico) tagállamai – Chile, Peru, Kolumbia és Mexikó – megállapodtak azokban a feltételekben, melyeknek a csatlakozni kívánó országoknak eleget kell majd tenniük. A 2012. június 6-án alapított gazdasági együttműködési szervezethez az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália, Indonézia, Guatemala és Paraguay is jelezte csatlakozási szándékát. Costa Rica, Uruguay és Panama egyelőre csak megfigyelőként vesz részt a szervezet munkájában.

A mexikói gazdasági miniszter, Bruno Ferrari az alapító tagok miniszterelnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogadták a csatlakozáshoz szükséges feltételeket illetve arról is döntés született, hogy a fent említett országok milyen minőségben vesznek majd részt a szervezetben, írja az Infolatam.

A négy alapító tag és a csatlakozni kívánó országok egy turisztikai együttműködésről szóló megállapodást is aláírtak, azzal a céllal, hogy a latin-amerikai régió is otthont adhasson kulcsfontosságú, nemzetközi események lebonyolításának. A fő cél azonban a turizmus népszerűsítése az egyes nemzetek kultúrájának, gasztronómiájának megismertetésén keresztül.

A chilei külügyminiszter, Alfredo Moreno elmondta, hogy a Csendes-óceáni Szövetség négy alapító tagja Dél-Amerikát tekintve a GDP 35%-át, az export több, mint 50%-át tudhatja magáénak, és a legtöbb közvetett külföldi befektetést is a négy ország jegyzi. Moreno azt is hozzátette, hogy jelen esetben a nemzetgazdaságok, és nem pusztán a javak és szolgáltatások  integrációjáról van szó.

A kolumbiai kereskedelmi miniszter, Sergio Díaz-Granados szerint a térségbeli súlyos problémákat, mint a szegénység, munkanélküliség, lemaradás, csak a szabadkereskedelem és a regionális integráció oldhatja meg.

Sándor Nóra

Friss hírek