Franciaország elengedte Elefántcsontpart adósságát

Franciaország elengedte Elefántcsontpart 4,6 milliárd dolláros tartozását, így a szegény afrikai ország megmenekült a további törlesztésektől. Elefántcsontpart elnöke, Alassane Ouattara csütörtökön, a döntés után két nappal találkozott Francois Hollande francia elnökkel, hogy köszönetet mondjon a lépésért. 

Nem elégedett azonban mindenki a döntéssel. Párizsban Gbagbo hívei utcára vonultak, hogy hogy tiltakozzanak Franciaország lépése ellen. A körülbelül száz főnyi demonstráló Ouattara-ellenes rigmusokat énekelve igyekezte megzavarni az egyezmény megkötését. Végül rendőri beavatkozással sikerült feloszlatni a tömeget.

Ouattara 2010 novemberében megnyerte ugyan az elnökválasztást, ám az eredményeket az akkori államfő, Laurent Gbagbo nem fogadta el. Ekkor hatalmas erőszakhullám vette kezdetét, amely során több ezren vesztették életüket, emiatt Gbagbónak emberiség elleni bűncselekmények vádjával kell szembenéznie a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.

Stemler Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »