A tuaregek már nem akarnak önálló államot

A tuareg lázadók vasárnap bejelentették, felhagynak az autonóm államról dédelgetett álmukkal – számolt be a Reuters. A szeparatisták még áprilisban szerezték meg az irányítást a Szahara egy Franciaországnál is nagyobb területe fölött. A tuaregek most kénytelenek elállni követeléseikkel, mivel előretörtek és nagyobb befolyásra tettek szert az al-Kaidához is köthető, sokkal jobban felfegyverzett iszlamisták, akiknek célja a fundamentalista saría törvények bevezetése.

Mali volt az első ország a régióban, amely közvetlenül Moammer Kadhafi bukása következtében került politikai válságba. Kadhafi Líbiából elmenekülő, illetve Maliba hazatérő zsoldosai felforgatták az ország északi részét. A tuareg invázió oda vezetett, hogy a hadsereg márciusban egy puccs során magához ragadta a hatalmat, arra hivatkozva, hogy a kormány nem biztosítja számukra a megfelelő védekezés forrásait. Azonban ez is a lázadók malmára hajtotta a vizet, akik a központi hatalom fejetlenségét kihasználva még jobban megerősödtek.

Saját államuk kikiáltása végül nemzetközi támogatás hiányában elmaradt, erejük elfogyni látszott. S noha az Afrikai Unió a helyzet békés megoldására törekszik, a tuareg visszalépés korántsem jelenti az erőszak végét. A lázadók most minden erejükkel az iszlamisták visszaszorítására összpontosítanak. „Utolsó katonánkig harcolunk ellenük” – mondta szóvivőjük.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »