A pápa leváltotta a nagyszombati érseket

Jozef Kováčik, a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) szóvivője hétfőn megerősítette, hogy XVI. Benedek pápa leváltotta Róbert Bezák nagyszombati érseket.

Jozef Kováčik, szlovák püspökkari szóvivője szerint a testület a döntést „a hit és a fiúi engedelmesség szellemében” fogadta. A pápai döntést az év eleji apostoli vizitáció eredményével indokolják. Bezák érsek utódjának kinevezéséig a főegyházmegye vezetését Orosch János segédpüspök, apostoli adminisztrátor látja majd el. Oroscht még 2009-ben Bezák nevezte ki a magyar hívek általános helynökévé.

Róbert Bezák érsek a döntést az általa vasárnap tartott misén közölte híveivel. Elmondta: előbb levélben szólította fel őt lemondásra Mario Giordano apostoli nuncius, majd miután ennek nem volt hajlandó eleget tenni, egy másik levélben értesítették a leváltásával kapcsolatos döntésről. Hozzátette: nincs tudomása arról, hogy hibázott volna. A neki címzett levélben felszólították, hogy leváltásáról ne beszéljen a sajtónak. Ő ezt a parancsot megszegte, mert úgy érzi, alaptalanul vádolták meg, s a kánon szerint ilyen esetben joga van védekezni.

A nagyszombati érsek elmozdításának hírére szlovákiai hívők egy csoportja levéllel fordult Mario Giordano apostoli nunciushoz, a püspöki kar vezetőjét, Stanislav Zvolenskyt pedig arra kérték, álljon ki a leváltott érsek mellett.

Kitekintő / Hírek.sk / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »