Erőszakba torkollott demonstrációk Togóban

Véres összecsapásokba torkollott a „Mentsük meg Togót” (Save Togo) elnevezésű ernyőszervezet által vezetett, több napig tartó demonstrációsorozat az ország fővárosában. A rendőri erők kemény fellépése nyomán közel százhúszan megsérültek, több mint 50 embert őrizetbe vettek, a tüntetések fő szervezőit is beleértve, köztük a legutóbbi elnökválasztások egyik indulóját, Kean-Pierre Fabre-t.

A „Mentsük meg Togót” elnevezésű ellenzéki szerveződés számos különböző emberjogi és politikai csoportosulást fog össze, az általuk összehívott, békésnek tervezett megmozduláson több ezren protestáltak többek között az emberi jogok érvényesítéséért. Az állami hatóságok, köztük a togói Hírszerzés is hírhedt embertelen módszereiről, a kínzás különböző formáinak alkalmazásáról. Az Emberi Jogok Nemzeti Bizottsága különböző ajánlásokat fogalmazott meg a kérdésben, azok végrehajtása azonban elmaradt, ennek orvoslását kívánták a tüntetők elérni. 

A demonstrációk során felszólaltak a választási törvény módosítása ellen is. Az ellenzék és a közvélemény a társadalmi konszenzust hiányolja a változtatások meghozatalában, szerintük a parlamenti többséggel rendelkező kormányzat célja, hogy még jobban megerősítsék az elnöki széket elfoglaló Faure Gnassingbe hatalmát, ami jelenleg is meglehetősen stabilnak tűnik. A hadsereg támogatását élvező Gnassingbe apja nyomdokaiba lépve, annak halálával lett államfő 2005-ben, majd erősen vitatott körülmények közt nyerte meg a 2010-es elnökválasztást is, így a rendkívül szegény országot immár negyedik évtizede ugyanaz a család irányítja.

Meleg Veronika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »