Megváltoztatja nevét a szlovák külügy

Szeptembertől megváltozik a külügyminisztérium neve. A tárcát ezentúl a kormány döntése értelmében hivatalosan Külügyek és európai ügyek minisztériumának hívják majd.

A kormány a névváltoztatással párhuzamosan némileg megváltoztatja a tárca hatásköreit is. A külügy egyrészt nagyobb hangsúlyt akar fektetni az európai politikára, másrészt pedig koordinálni fogja Szlovákia üzleti és gazdasági érdekeinek érvényesítését külföldön. A tárca egyben az országimázsért is felelős lesz, s kétoldalú gazdasági együttműködési szerveket is fel fog állítani.

A külfölddel való gazdasági kapcsolatok korábban a gazdasági minisztérium hatáskörébe tartoztak, most azonban átruházzák azokat a külügyre. Ezzel kapcsolatban új részleget is alakítottak ki, valamint az alkalmazottak egy részét is átvették Miroslav Lajčák minisztériumánál.

A külügy hatáskörébe tartozik majd a jövőben a Határon Túli Szlovákok Hivatala is, mely korábban közvetlenül a kormányhivatal igazgatásában állt. A hivatal vezetőjét a külügyminiszter jelöli meg, s a kormány határoz róla.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »