Érdektelenségbe fulladhat az algériai választás

A lakosság nagy része ennek ellenére kérdésesnek tartja, hogy a nemzetgyűlés megválasztása tisztességesen fog lezajlani, sőt a testület korrupciótól mentes működésében is kételkednek, mindezek hatására a választópolgárok jelentős része nem kíván élni demokratikus jogával és nem fog elmenni szavazni. Az emberekben még elevenen él az 1991-es választások emléke, amikor az iszlamisták közel álltak a győzelemhez, de egy katonai puccs megakadályozta azt. Az ellenzéki Szocialista Erők Frontja szerint azonban ahhoz, hogy Algériában igazi demokrácia alakuljon ki, igenis nagy lépést jelent a mostani nemzetközi jelenlét. A szakértők alacsony részvételi arányra számítanak csütörtökön, hiszen rengetegen a távolmaradásukkal kívánják kifejezni, hogy nem bíznak a választások tisztaságában.

Kántor Adrienn

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »