Sorsfordító választás jön a magyarok számára

Sorsfordítónak nevezte a május 6-i szerbiai választást a vajdasági magyarok szempontjából a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

Pásztor István pénteken Szabadkán, a Szent György-templomban – ahol jelen volt a vajdasági látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök is – hangsúlyozta: a mostani szerbiai választás, csakúgy, mint a többi, sorsfordító a helyi magyaroknak, mert ezen keresztül tudják megteremteni az esélyeik kibontakoztatásának lehetőségét. A jövő heti, május 6-i voksolás azonban talán a korábbiaknál is sorsfordítóbb, mégpedig a megkezdett építkezés folytatásának szempontjából – figyelmeztetett a VMSZ elnöke, aki egyúttal köszönetet mondott Orbán Viktornak azért az erőfeszítésért, amelynek eredményeként a vajdasági magyarok újra az egyetemes magyar nemzet részeivé váltak.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »