Orosz hadihajók cirkálnak majd Szíria partjainál

Oroszország Fekete-tengeri Flottájának hajói állandó harci ügyeletet tartanak Szíria partjainál – közölte pénteken a Rosbalt.ru információs oldal az orosz védelmi minisztérium egyik magas rangú forrására hivatkozva.

A tájékoztató szerint döntés született az orosz haditengerészet hajóinak rendszeres jelenlétéről Szíriai partjainál. A Szmetlivíj fregatt leváltására májusban a Fekete-tengeri Flotta egy másik hajója érkezik a térségbe. A Szmetlivíj április másodikán áthaladt a Boszporusz- és a Dardanellák-tengerszoroson. Két nap múlva kikötött a szíriai Tartúszban, ahol az orosz haditengerészet utánpótlási bázisa van.

Korábban Vjacseszlav Truhacsov, a Fekete-tengeri Flotta tájékoztatási részlegének illetékese azt közölte, hogy a Szmetlívij személyzete különböző feladatokat hajt végre a Földközi-tenger vizein. A hajó biztonságának védelméről a tengerszorosokon való áthaladáskor, illetve a kikötőkben orosz terrorelhárító csoport gondoskodik 

A szovjet időkben a Fekete-tengeri Flotta ötödik hajóraja más flották kísérő hajóival és tengeralattjáróival együtt állandó jelleggel a Fekete-tengeren tartózkodott. Ez akkoriban legalább 50 hajóegységet jelentett.

Tavaly december végén egy orosz flottacsoport, a Kuznyecov admirális repülőgép-hordozó nehézcirkálóval az élén, járt a Földközi-tengeren, de idén februárban, két hónapos gyakorlatát követően visszatért az északi-tengeri Szeveromorszkban lévő bázisára.

A Földközi-tengeren jelenleg a Fekete-tengeri Flotta Kilgyin felderítőhajója tartózkodik, míg Tartúsz kikötőjében horgonyoz az Iman tartályhajó és egy műhelyhajó – írta a Rosbalt.ru.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »