Beszélünk magyarul matricákat osztogatnak

„Beszélünk magyarul” felirattal ellátott matricák és nyelvhasználati útmutatók szétosztását kezdte meg pénteken Szlovákiában az Anyanyelvünkért Polgári Társulás.

A 17 ezer matricát és nyelvhasználati útmutatót olyan szlovákiai vállalkozók között osztják szét, akik üzleteikben biztosítják ügyfeleik számára a magyar nyelv használatát.

A magyar nyelv használatának lehetőségéről tájékoztató segédanyagokat – „Az ügyfél nyelvén” nevet viselő kampány keretében – ingyen kaphatják meg az érdeklődők. A civil szervezet ily módon azt szeretné elérni, hogy a dél-szlovákiai vállalkozások jól látható helyen hozzák ügyfeleik tudomására: náluk adottak a magyar nyelv használatának feltételei.

A nyelvhasználati kampány – amelyet még február végén hirdetett meg az Anyanyelvünkért Polgári Társulás – célja, hogy ösztönözze az ország déli régióinak vállalkozóit arra: fordítsanak nagyobb figyelmet ügyfeleik anyanyelvére.

A nyelvhasználati kampány elsősorban a kétnyelvűség vizuális megjelenítésére összpontosít. A gyakorlatban ez azt célozza, hogy az ügyfelek által olvasható feliratok – boltokban, vendéglőkben- jelenjenek meg két nyelven.

A „Beszélünk magyarul” feliratú matricákat, a szintén magyar nyelvű figyelmeztető táblákat, a veszélyhelyzetre felhívó piktogramos matricacsomagokat és a vállalkozók számára készült nyelvhasználati útmutatókat a Csemadok, a Szövetség a Közös Célokért kijelölt irodáiban és a somorjai Fórum Intézetben – országszerte összesen több mint 20 helyen – vehetik át az érdeklődők.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »