Parlamenti választások Abháziában

A hétvégén parlamenti választásokat tartottak Abháziában. A megszerezhető 35 helyért 148-an indultak, a legtöbben függetlenként és a kormányzó párt színeiben, valamint a formális ellenzéket képviselve – tudósított a RIA. A választásokat az abház parlament érvényesnek nyilvánította, mivel a részvételi arány meghaladta a szükséges 25%-ot. Az abház belügyminiszter elmondta, hogy céljuk a magas részvételi arány elérése volt, amivel tanúsíthatják a nemzet egységét és függetlenségét.

A választásokat negyvenhat nemzetközi megfigyelő felügyelte, többek között az orosz parlament alsóházának megfigyelő küldöttsége, amiben valamennyi frakció képviseltette magát. Jelentős nemzetközi szervezetek azonban nem küldtek elemzőket a térségbe, hiszen a terület kormányát sem ismerik el.

Tbiliszi illegitimnek tartja a választásokat. A grúz parlament alelnöke, Pat Davitaja azt nyilatkozta, hogy a nemzetközi szervezetek Abháziát megszállt területnek tekintik, ezért bármilyen választás törvénytelennek minősül. Hozzátette azt is, hogy Abháziából legalább 300 ezer grúzt űztek ki, tehát nem lehet szó törvényes választásokról és demokráciáról.

Oroszország már régóta pénzügyileg és katonailag is támogatta Abháziát és a szintén Grúziától elszakadt Dél-Oszétiát, függetlenségüket 2008-ban a birtoklásukért folytatott háborút követően ismerte el. Oroszországon kívül csak Nicaragua, Venezuela, Nauru, Dél-Oszétia és Transznisztria ismeri el a két területet függetlenként. Abháziát és Dél-Oszétiát a világ többi országa szakadár tartománynak tartja. Szergej Bagaps abház elnök kijelentette, hogy a nemzetközi közösségnek el kell ismernie Abháziát, hiszen léteznek demokratikus intézmények a területén, és még ellenzék is van.

Gerő Mária

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »