Megválasztották a Babeş-Bolyai új rektorát

Ioan Aurel Popot választották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorává a rektorválasztás csütörtöki, második fordulóján. A történész-akadémikus Cristina Ciumaş közgazdászprofesszorral mérkőzött meg, és bár az első fordulóban utóbbi gyűjtötte be a legtöbb szavazatot, most mégis Pop került ki győztesen.

A rektorválasztás csütörtöki, második fordulóján 1274 szavazatot adtak le, ebből húszat érvénytelenítettek. Az egyetem honlapján közölt eredmények szerint Pop 659, míg Ciumaş 595 voksot kapott.

A magyar egyetemi oktatók körében Pop némileg magyarellenes hírnévnek örvend, de kompromisszumkész embernek is ismerik.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »