Slota: a Híd mindent szétlop, ami szlovák

Több százezer négyzetméter szlovák földet vásárol fel Simon Zsolt (Híd) agrárminiszter az ország déli részén, ekkora értékre nem kereshette meg a pénzt – mondta hétfői sajtóértekezletén Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a Híd mindent szétlop, ami szlovák.

Miroslav Jureňa SNS-es képviselőjelölt – aki korábban az ĽS-HZDS politikusa és földművelésügyi minisztere volt – megjegyezte: Simon egy évtizede politizál, s 930 tulajdoni lappal, 4842 parcellaszámmal rendelkezik. „Viszonylag nehéz összeszámolni, hogy ez hány négyzetméter” – tette hozzá. Simonnak szegezi a kérdést, honnan vette mindehhez a pénzt.

A képviselőjelölt elmondta, Simon 2005-ben adta el Agrotrade nevű cégét, s azóta saját bevallása szerint nem vállalkozik, ez azonban Jureňa szerint nem igaz. Állítja, a miniszternek ott vannak parcellái, ahol az Agrotrade gazdálkodik. Jureňa hangsúlyozza, hogy a Híd alelnöke visszaél a miniszteri hatáskörébe tartozó hivatalokkal, s ezért felszólítja a büntetőjogi szerveket, járjanak el Simon ellen.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »