A Nemzetközi Büntetőbíróság előtt a bukott elefántcsontparti elnök

Szerda hajnalban korhogói házi őrizetéből Hágába szállították Laurent Gbagbo egykori elefántcsontparti elnököt, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) előtt feleljen a tavaly év végi választások után kirobbant erőszakhullám miatt. Az utazás egészen váratlanul érte Gbagbót: egyik ügyvédjének elmondása szerint az ICC november 23-i keltezésű elfogatóparancsáról csak kedden szerzett tudomást, amikor már túl késő volt bármilyen jogi lépés megtételéhez.

Gbagbo letartóztatása példátlan fordulat a Büntetőbíróság történelmében: a volt elefántcsontparti elnök az első államfő, akit az ICC 2002-es megalapítása óta őrizetbe vett.

A lépést többen is a győztesek igazságszolgáltatásának látják: ugyan a jelenlegi elnök Alassane Ouattara hívei is kivették részüket a bűncselekményekből, egyelőre csak Gbagbo-pártiakat kerültek sorra a felelősségre vonásban. Mivel ez komoly feszültségekhez vezethetne Elefántcsontparton, Luis Moreno-Ocampo, az ICC főügyésze igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a nyomozásnak ezzel még koránt sincs vége.

Az ICC gyilkossággal, nemi erőszakkal és egyéb embertelen cselekményekkel vádolja Gbagbót, aki a tavalyi elnökválasztás után Ouattara győzelme ellenére sem volt hajlandó lemondani a hatalomról. Azt ezt követő  hónapokig tartó harcokban legalább háromezren vesztették életüket, az összecsapásoknak csak Gbagbo áprilisi elfogása vetett véget.

Tési Áron

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »