Zűrök Kenya és Szudán között

Hétfőn Szudán visszahívta nairobi nagykövetét, valamint 72 órát adott a kartúmi kenyai nagykövetnek, hogy elhagyja Szudánt. A döntés hátterében az áll, hogy a múlt hét végén a nairobi Legfelsőbb Bíróság elrendelte: amint Omar Bashir szudáni elnök beteszi a lábát Kenyába, le kell őt tartóztatni. A konfliktus megoldásáért kedden tárgyalásokat kezdett a két ország.

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a Darfúrban elkövetett háborús bűnök miatt adott ki nemzetközi elfogatóparancsot Bashir ellen. Ennek ellenére ettől a szudáni elnök sok esetben szabadon járkálhat: olyan országok sem fogták el, akik aláírták az ICC-szerződést, mint például Malawi vagy Csád. Augusztusban, mikor Bashir Kenyába látogatott, Nairobi sem tett eleget kötelezettségeinek, amiért sok bírálatot kapott.

A kenyai külügyminiszter, Moses Wetangula kedden hangsúlyozta: Nairobit „komoly aggodalommal tölti el a Legfelsőbb Bíróság döntése” és kormánya mindent megtesz azért, hogy normalizálják a helyzetet. Kartúm sem zárkózott el a helyzet békés megoldása elől, így a héten további megbeszélések várhatók a két ország között.

Weszprémy Gábor

Friss hírek