A finn miniszter EU-reformjavaslatai

Az Európai Unió kríziséről szóló beszédében a következőket mondta: „Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni az európai integráció elősegítése érdekében, nagy optimizmussal vágtunk bele az EU-csatlakozásba. Most az unió egy –eddig precedens nélküli- mély válságban van, az eurozóna olyan súlyos problémákkal néz szembe, amihez nem elegendő csupán a pozitív szemlélet.” Az előadás során a közösség gazdasági növekedésének problematikájára koncentrált, három aspektusból vizsgálva azt: a növekedés fejlesztése, szigorúbb szabályok szükségessége az euroövezetben, valamint az intézményi kohézió megőrzését szolgáló intézményi megállapodások.

Gazdasági szempontból azt kifogásolta, hogy a növekedés és versenyképesség fokozása érdekében kevés konkrét lépés történt, szerinte az unió belső piacára több figyelmet kellene fordítani, és további erőfeszítéseket tenni azért, hogy az Európai Unió jobb piaci hozzáférést biztosítson a külső partnereknek. Az euroövezetre kitérve éles kritikát fogalmazott meg Görögországgal kapcsolatban és a szabályok szigorítását szeretné arra vonatkozóan, hogy melyik ország alkalmas a közös valutaunióba való belépésre. Az intézményi kérdésről a finn miniszter megoldása az lenne, hogy a Bizottság, az Európai Tanács és az euroövezet elnöki pozícióját ugyanaz a személy töltse be és így a közös vezető egy erős adminisztratív háttérrel jobban tudna „őrködni” a rend felett.

Stubb azzal zárta előadását, hogy az EU egy hatalmas válsággal néz szembe, de szerinte van kiút, az általa említett reformkísérletek is egyfajta előrelépést jelentenének. A politikus hangsúlyozta azonban, hogy a beszédében körvonalazott megoldási javaslatok és felvázolt jövőkép a személyes véleménye, nem a finn kormány hivatalos álláspontja.

Epresi Judit

Friss hírek