Megerősített amerikai katonai jelenlét Ausztráliában

A hét közepén Barack Obama kétnapos látogatást tett Ausztrália fővárosában, Canberrában, ahol Julia Gillard miniszterelnökkel találkozott, majd csütörtökön a parlamentben tartott beszédet. A CNN tudósítása szerint az USA elnöke az ausztrál kormányfővel megállapodott arról, hogy a térségben növelni fogják az amerikai katonai jelenlétet. „Az Egyesült Államok egyre nagyobb szerepet vállal a csendes-óceáni térség ügyeinek alakításában és érdekeltségeink megkövetelik az állandó jelenlétet. Azért vagyunk itt, hogy itt is maradjunk” – jelentette ki Obama az ausztrál képviselők előtt, akiket biztosított arról is, hogy az iraki és afganisztáni háború mellett az USA külügyeiben prioritást élvez a csendes-óceáni partnerség kapcsolatainak ápolása.

A megállapodás értelmében az Indonéziától mindössze 500 mérföldre található Darwin régióba először 500 katonát küldenek, majd ez a szám a következő években 2500-ra emelkedik. A katonai jelenlét magába foglal hajók, repülők és egyéb szárazföldi járművek érkezését, valamint katonai kiképzési feladatokat a helyi erők számára. A cél az, hogy a térség képes legyen gyors és hatékony választ adni bármilyen humanitáriánus vagy biztonsági kihívásra, fenyegetésre. 

Obama megpróbálta eloszlatni azokat az aggályokat, amelyek szerint az ausztrál katonai jelenlét elsődleges célja a csendes-óceáni térségben egyre nagyobb befolyást szerző Kína elszigetelése a japán, dél-koreai és a mostani ausztrál katonai együttműködés megerősítése által. „Örömmel üdvözöljük az emelkedő és barátságos Kínát, és nem szeretnénk kirekeszteni őket a tervezett csendes-óceáni kereskedelmi partnerségből” – mondta az elnök. Leon Panetta védelmi miniszter szerint csupán az a cél, hogy jelezzék, Amerika és Ausztrália összetart bármilyen fenyegetéssel szemben. „Az a feltételezés, hogy mi félünk Kínától, egyszerűen téves” – nyomatékosította Obama.

Császi Márton

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »