Fico egyedül alakíthatna kormányt

A Polis ügynökség aktuális közvélemény-kutatása szerint Robert Fico pártja fölényesen nyerné a szlovákiai parlamenti választásokat, s egyedül is kényelmesen kormányozhatna. Sem a Híd, sem az Magyar Koalíció Pártja nem mehet biztosra.

A Plus jeden deň által közölt reprezentatív felmérés az előre hozott választások bejelentése után készült.

Az eredmények szerint egy mostani választáson a Smer a szavazatok 45,5 százalékát söpörné be, ami 83 képviselői helyet biztosítana számára, ez pedig elég lenne ahhoz, hogy egyedül alakítson kormányt.

Az SDKÚ jócskán lemaradva, 14,3 százalékot szerezve a második helyen futna be, míg a KDH 8,8 százalékkal végezne. Bekerülne a parlamentbe az SaS is, 8,3 százalékos eredménnyel.

A Bugár Béla vezette Híd csak hajszállal lépné túl a parlamenti küszöböt, a szavazatok 5,3 százalékát szereznék meg. Berényi József pártjának, az MKP-nak 4 százalékot mértek, s ezzel nem kerülne a parlamentbe.

Ján Slotáék SNS-e is kívül rekedne 3,9 százalékkal, a HZDS 2,4 százalékot, míg Anna Belosovová új pártja, a Nemzet és Igazság 1,8 százalékot érne el.

A felmérés szerint a választási részvétel 62 százalékos lenne. A lap arra hívja fel a figyelmet, hogy sok választó részt kíván venni a választáson, de még nem döntötte el, kire adná voksát. A választani akarók 40 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »