Rendelésre gyilkolták meg Szergijev Poszad polgármesterét

Vlagyimir Markin, az oroszországi Nyomozó Bizottság hivatalos képviselője megerősítette a RIA hírügynökségnek, hogy augusztus 22-én hétfő reggel ismeretlen tettesek lelőtték a Moszkva-közeli Szergijev Poszad polgármesterét, Jevgenyij Duskót. Előzetes információk szerint egy megrendelt gyilkosságról van szó.

Dusko reggel 7.30 körül a magánautójával munkába indult, amikor egy ismeretlen tettes kétszer a polgármesterre lőtt, akit a szintén sérüléseket szenvedő apja megpróbált a kórházba szállítani, de az sérüléseibe belehalt az úton. Jevgenyij Dusko, aki előzőleg a városi tanács elnöke volt, 2011. áprilisában választották a város élére. Jelenleg nyomozás folyik az ügyben, a rendvédelmi szerveknél elmondták, hogy a nyomozók minden lehetséges forgatókönyvet megvizsgálnak majd, többek közt az áldozat szakmai tevékenységével kapcsolatosokat is.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »