Egyre többen készülnek fel arra, hogy a mai határidőre sem sikerül megegyeznie az amerikai elnöknek és a képviselőházi csoportoknak a 14,3 ezermilliárd dolláros adósságplafon megemeléséről, aminek következtében fizetésképtelenné válhat az USA.
Bár van egy közös képviselői javaslat, amit három demokrata és három republikánus küldött jegyez és 3,700 milliárd dolláros megtakarítást irányoz elő a következő 10 évre, de valószínűleg ez kevés lesz a mai megegyezésre, főleg, mivel a képviselők többsége nem áll a javaslat mögött. Hogy mennyire komoly a helyzet, azt jól illusztrálja, hogy Charles Plosser, a Philadelphia Fed vezetője tegnap azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Fed is tárgyal a pénzügyminisztériumi tisztviselőkkel, hogy minden esetre felkészüljön.
Az adósságstratégiáról rosszkor nem sikerül megegyeznie a képviselőknek, ugyanis az elmúlt hetekben egy kisebb „verseny” alakult ki az uniós és az amerikai döntéshozók között arról, hogy melyiküknek sikerül hitelesebben megegyeznie a saját adósságrendezéséről. A tegnapi brüsszeli csúcs tükrében úgy látszik, hogy az európaiak sikeresebben játszanak az időhúzásra, amiből profitálhatnak is, ha bejön az a stratégia, hogy a piacok inkább az amerikai események miatt kezdenek el aggódni. Vagyis elég a látszat arra, hogy a görög kérdést érdemben rendezték (valójában nem), ha az nem szúr szemet senkinek az amerikai államháztartási krízis közepette, akkor az eurózóna megúszhatja a fekete levest. Ennek az ellenkezője csapódhat le viszont az USA-ban, ahol a kelleténél is nagyobb finanszírozási pánikot okozhat, ha valóban (akár csak átmenetileg is) fizetésképtelenség alakulna ki, aminek nyomán a hitelminősítők már augusztus első felében ronthatnak az USA adósság besorolását, amivel fenyegetnek is.
A fizetésképtelenség rövidtávú hatásairól pedig csak annyit, hogy július végéig 60 milliárd dolláros adósság jár le az USA-ban, amit valamilyen módon meg kell újítani, vagyis azonnal drasztikus költségvetési intézkedéseket kellhet életbe léptetni, ennek pedig politikai hatása kiszámíthatatlan, főleg a jövő évi elnökválasztás előtt.
Kitekintő / Equilor