Rendkívüli közgyűlést tart az olajipari óriás

A Grupa Lotos lengyel olajfinomító társaság augusztus 8-ra rendkívüli részvényesi közgyűlést hívott össze, ahol a társaság tulajdonosai a szavazati jog 20%-os limitálásáról és előrehozott osztalék kifizetésről hivatottak szavazni.

A felterjesztés szerint a nem állami tulajdonosok szavazati joga legfeljebb 20% lehet a cégben, míg a tavaly évi nettó eredménynek felét visszaoszthatják osztalék formájában.

A közgyűlés összehívása gyakorlatilag arra a kormányzati szándékra válasz, amely a részben állami felügyelettel működő olajtársaságoktól (a Lotos mellett ilyen a PKN is) „előosztalék” kifizetését kéri, nyilván ennek költségvetési okai vannak, ráadásul választási év van Lengyelországban.

Hasonló reakció várható a PKN részéről is, ott is a közgyűlésnek kellhet szavaznia egy új osztalékjavaslatról.

Visszatérve a Lotosra, a szavazati jog limitálása tipikusan akkor kerül elő, amikor az állami tulajdonos a részesedésének egy részét piacra vezeti, de a társaság fölötti kontrollt nem akarja kiengedni.

Gyakorlatilag ez történt a többi privatizáció alatt álló céggel, így a PZU, PKO és legutóbb a PGE-vel is. A PGE-t a javaslat megszavazását követően egyébként jelentősen beadták, a befektetők ugyanis nem értékelték az újabb állami rész eladásának ötletét.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »